A Szent Vince templom

A Szent Vince templom
The St. Vincent Catholic Church

A Haller téri Szent Vince templom építéstörténete szorosan összefügg a lazarista temploméval, hiszen a működését 1923. április 21-én megkezdő középső-ferencvárosi plébánia székhelye először a Gát utcai lazarista templom és szerzetesház volt. A főváros 1930-ban telket jelölt ki a Haller-téri piac területén azzal a kikötéssel, hogy az ingatlan csak templom és plébánia építésére használható fel. A templomépítő bizottság 1929-ben Friedrich Lajost bízta meg az építendő templom terveinek elkészítésével. Az ő lombard-olasz román stílusú elgondolása nem kerülhetett kivitelezésre, ezért ajánlatára a bizottság Fábián Gáspárt bízta meg a tervek díszesebbé alakításával és a torony megtervezésével. Az alapok ásását 5 évvel később kezdték meg, majd a Töttösy Miklós plébános tevékenysége alatt megépített templomot 1936. október 18-án szentelte fel Serédi Jusztínián hercegprímás. 1939-ben készült el a templomtól északkeletre fekvő plébánia, mely szintén Fábián Gáspár munkája.























Impresszum  Adatvédelem